2017. február 17., péntek

6. osztály_órai jegyzet_Alkotmányos királyság és francia abszolutizmus

Az alkotmányos királyság

-          az alkotmányos királyság lényege
o   korábban az állam élén álló uralkodó bármibe beleszólhatott, az ő akarta érvényesült
o   az új rendszerben az uralkodó jogai az alkotmány által korlátozottak
o   azt is szokták mondani, hogy a király uralkodik, de nem kormányoz
o   a három hatalmi ág el van választva
§  törvényhozás – ezt a parlament testesíti meg, ott hozzák a törvényeket
§  végrehajtás – ez a miniszterelnök vezette kormány feladata, vagyis hogy a törvényeket végrehajtsa, irányítja az államszervezetet
§  igazságszolgáltatás / bíráskodás
§  ezek korábban a király kezében összpontosultak, most teljesen szétválasztották őket, csak kölcsönösen ellenőrzik egymást
·         tehát a bíráskodásba senki sem szólhat bele
-          Nézzük mi is pontosan a király szerepe ebben a rendszerben!
o   példaként a mai Angliára és II. Erzsébetre is gondolhatunk
o   a királynak szimbolikus, vagyis jelképes szerepe van
§  ünnepségeken, beszédeken kifejezi az ország egységét
§  az uralkodó hívja össze a parlamentet, de annak működési rendjét nem szabályozhatja
-          Kinek a kezébe került a fő hatalom?
o   a parlament
§  ő hozza a törvényeket, beleszól az adószedésbe és a hadsereg fenntartásába
o   De kik alkotják a parlamentet?
§  a képviselők, akiket a nép választ meg
§  korábban a rendi gyűlésen a rendek és az uralkodó vehetett részt, most nincs ilyen születési megkötés
§  van viszont vagyoni megkötés
§  ekkor még csak az állampolgároknak csak kis százaléka rendelkezett választójoggal
§  a következő évszázadokban folyamatosan kiszélesítették a választójogot, ma már lényegében minden felnőtt rendelkezik vele

A francia abszolutizmus fénykora

-          a klasszikus abszolutizmus Franciaországban alakult ki
o   itt a Bourbon-dinasztia került hatalomra, általában Lajos nevű királyokat adtak (XIII-XVI. Lajosig)
-          leghosszabb ideig XIV. Lajos, a „Napkirály” uralkodott
o   72 éven keresztül, mindössze 5 éves volt apja halálakor, amikor trónra került
§  természetesen egy ideig régens uralkodott helyette
§  ő volt a leghosszabb ideig uralkodó európai király
o   ő mondta: „Az állam én vagyok.” – ami az abszolutizmus legjellemzőbb összefoglaló mondata
o   állandó hadsereget szerelt fel és folyamatos háborúkat viselt
§  a hadsereg jellemzői
·         a hadsereg létszáma 250000-re nőtt
·         kötelező egyenruha – a modern tömeghadseregek alapjai jelennek meg
·         az egyik hadügyminisztere találta fel a szuronyt
o   közelharcra is alkalmassá váltak a katonák
§  szinte minden környező álam ellen vezetett hadjáratokat (Hollandia, német államok, Spanyolország és Észak-Amerikában is igyekezett megvetni a lábát)
·         legnagyobb háborúja a spanyol örökösödési háború volt, ahol a meggyengült Spanyolországért háborúzott a Habsburg Birodalommal (1701-1714)

§  háborúi többnyire sikertelenek voltak, viszont a királyi kincstárat kiürítették, így ezután Franciaország folyamatos pénzügyi nehézségekkel küzdött

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése