2017. február 27., hétfő

6. osztály_órai jegyzet_A felvilágosodás elvei

-          a felvilágosodás a polgári világhoz kötődik
o   a középkori merev szabályokkal, kötöttségeivel szemben
o   a mozgalom vezetőinek célja az volt, hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék”
-          a hagyományos intézmények, szokások és erkölcsök kritikai megkérdőjelezése jellemezte – Melyek ezek a hagyományos erkölcsök, intézmények?

-          a legtöbb most felsorolt követelésük ekkor került bele az emberi gondolkodásba és a mai napig érvényes, nagyban a felvilágosodás gondolkodói teremtették meg a mai világunk alapját

-          az egyház ellen
o   a tudatlanság, a babonák, a vak engedelmesség ellen, amiket az egyházhoz kötöttek
o   elsősorban az egyház szervezetét támadták
§  ez hasonló ahhoz, amit Jan Husnál vagy Luthernál láttunk
·         Miért van szükség a papságra? – tették fel a kérdést
o   az egyházat a hagyományos hatalmi szervezettel is azonosították, hiszen az egyháznak nagy szerepe volt az államok működésében
§  fontos követelésük, hogy válasszák szét az államot és az egyházat
·         az egyház csak a hívekkel foglalkozzon, de az állami kérdésekbe ne szóljon bele
·         ne hozzon az állam egy olyan törvényt, amit a Bibliával indokol meg
o   a felvilágosodás alakjai között mégis kevés ateistát, istentagadót találunk
§  többségük inkább valamilyen módon egységbe akarta hozni a tudományt és a vallást
§  pl: Istent a természeten keresztül, tudományos módszerekkel lehet megismerni
-          az emberek közti születési különbségek ellen
o   Hogyan nézett ki a középkor társadalma?
§  az egyes csoportokba születők más és más jogokkal rendelkeztek
§  amikor ezt tanultuk kisbabáról készült képet hoztam be
·         egy nemes kisbabáról már születésekor tudhatjuk, hogy adómentes lesz, szabad ember lesz, joga lesz eljárni a parlament üléseire és ott beleszólni az állam életébe
·         egy jobbágy kisbaba ugyanakkor nem lesz szabad, robotolnia kell és terményjáradékot adni a földesurának, és az fog felette bíráskodni
§  számunkra már természetes, hogy ma mindenki azonos jogokkal születik, ezt a felvilágosodás gondolkodói kezdték követelni
·         legyen egyenlőség a törvény előtt: ugyanazok a törvények vonatkozzanak nemesre és jobbágyra és ugyanazon a bíróságon vizsgálják ki az ügyüket
o   ahogy az előbb megbeszéltük, a természettudományos logika mentén tették fel a kérdéseiket:
§  Miért nem fizetnek adót a nemesek? Mi igazolja ezt a jogukat?
§  Miért létezik jobbágyság? Ez a leghatékonyabb módja a gazdaságnak? Ha nem hatékony, vagyis az ész érvek alapján tudunk jobbat, akkor meg kell szüntetni.
-          a gazdaság kötöttségei ellen
o   a jobbágyi függés és az ehhez kapcsolódó tizedfizetés, robot
o   a nemesi adómentesség
o   a céhek, belső vámok
§  a céhekre emlékezhetünk: nagyon szigorúan szabályoztak mindent: hogyan kell elkészíteni az árut, mennyiért lehet adni, még tüsszenteni sem lehetett, mert az reklámnak számított
§  a felvilágosodás gondolkodói úgy vélték, hogy legyen verseny az egyes műhelyek között: aki olcsóbban, jobb minőségű árut készít, azt veszik majd az emberek
-          az írott alkotmányért
o   az alkotmány egy társadalom életét meghatározó alaptörvény
o   addig sok helyütt ilyen nem létezett és a hagyományok alapján működött az alkotmány
§  ha írott alkotmányt hoznak azzal nehéz visszaélni, az arisztokrácia nem fér hozzá
§  ezzel a királyok korlátlan hatalmát is megpróbálták visszaszorítani
-          az alapvető emberi szabadságjogok bevezetése
o   alapja, az a hit, hogy minden ember egyenlőnek és szabadnak születik
o   ebből következően követelték a törvény előtti egyenlőséget, amire az előbb már utaltunk
o   mindenkinek joga van szabadon szólni, gondolkozni
§  a szólásszabadság ma is olyan alapvető jog, ami mindenkit megillet, és sok vita van ezzel kapcsolatban
§  Mi korlátozza a szólásszabadságot?
·         a másik ember jó hírnévhez való joga
·         hazugságot terjeszteni nem szabad, az büntetendő, de valaki a személyes véleményét kifejezheti bármiről
§  ez nem volt így korábban: az uralkodók bírálata akár felségsértési pert és halálos ítéletet is vonhatott maga után
o   további egyéni szabadságjogok
§  vallásszabadsághoz való jog

§  szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése