2016. október 3., hétfő

7. osztály_órai jegyzet_Március 15.

-          a főszereplők
o   Kik nem voltak a főszereplők?
§  március 15-én Kossuth, Batthyány, Széchenyi, Deák Pozsonyban tartózkodott az országgyűlésben
§  nem is a jobbágyok, hiszen Pest egy város
o   a pesti forradalmat, mint a legtöbb forradalmat nem a nemesek vezették
§  a forradalmakat általában a városi polgárok, azoknak is a szegényebb rétege indítja el, illetve a fiatalok
o   ez egy olyan rétege a magyar társadalomnak, amiről eddig nem nagyon beszéltünk
§  elsősorban a városokhoz köthető fiatal értelmiségiekről van szó
§  ők jobbágyi, polgári vagy nemesi származásúak, de már egy külön társadalmi csoportot alkotnak
§  gyakran jogi pályát végeztek, ügyvédek, újságírók, színészek, orvosok – a modern korhoz és nem a feudális világhoz kötődnek
§  Pilvax-, vagy más néven a Fiatal Magyarország-kör
·         Pesten az 1840-es években kialakult egy konkrét politikai csoport, amiben ezek a személyek egymásra találtak, beszélgettek
·         írókból, költőkből, fiatal értelmiségiekből áll
·         nevüket a Pilvax kávéház adta, a forradalom után majd márciusi ifjaknak fogják nevezni őket
·         a hivatalos politika hatókörén kívül eső csoport volt
·         nézeteik
o   a korban szélsőséges, demokrata nézeteket vallottak
o   többségük nem volt forradalmár, de mindenkeppen siettetni, ösztönözni akarta a nemesi ellenzékieket a szükséges reformok végrehajtásában
o   legismertebb vezetőik: Petőfi Sándor, Irinyi Janos, Irányi Daniel, Jókai Mór és Vasvari Pál
-          Mi történt 1848. március 15-én, Pesten?
o   a Pilvax-kávéházból indul a menet
o   felkeresték az egyetemeket, ahol az egyetemi hallgatók nagy csoportja csatlakozott hozzájuk
o   Landerer és Heckenast nyomdájához mentek
·         nem adták be a cenzoroknak
§  két dolgot nyomtattak ki itt
·         Petőfi Nemzeti dalát
·         a 12 pontot
o   programjukat 12 pontba szedték és röplap formájában ezt terjesztették
o   ezt meg kell tanulni
o   felelős minisztériumot Pesten
§  a minisztérium a kormányt jelenti
§  a felelős pedig azt, hogy az országgyűlésnek felelős, az országgyűlés kérheti számon, hogyan dolgozik, az országgyűlés nevezheti ki a miniszterelnököt
o   évenkénti országgyűlés Pesten
o   törvény előtti egyenlőség, polgári és vallási tekintetben
§  Milyen fő vallási ellentét volt a korban?
·         katolikusok és protestánsok között
o   nemzeti őrsereg
§  egy magyar hadsereg, karhatalom, rendőrség felállítását
o   közös teherviselés
o   úrbéri viszonyok megszűntetése
o   esküdtszék, képviselet, egyenlőség alapján
o   nemzeti bank
§  vagyis az ország pénzügyeit ne a Habsburgok irányítsák
o   a katonaság esküdjék meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk
§  a Habsburg Birodalomban rendszeres volt, hogy a magyar katonák a birodalom túloldalán állomásoztak, Magyarországon pedig cseh, osztrák vagy olasz katonák
§  Miért szervezték így?
·         hogy egy esetleges felkelés, forradalom idején a katonaság nehogy a nép mellé álljon
o   a politikai státuszfoglyok szabadon bocsátása
§  akik nem egy bűncselekmény elkövetése, hanem politikai nézetük miatt vannak börtönben
§  mint például Kossuth, Wesselényi vagy Lovassy voltak korábban
o   unió Erdéllyel
o   a Nemzeti Múzeum előtt tartottak tömegrendezvényt
§  felolvasták a 12 pontot
§  a legenda szerint Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, de valójában az nem itt történt
o   Budára a Helytartótanács épületébe mentek
§  a Helytartótanács minden követelésüket elfogadta
o   a budai várbörtönhöz mentek
§  kiszabadították Táncsics Mihályt, akit politikai fogolyként őriztek itt
§  ő a jobbágyság első szószólója volt
§  1846-ban, Lipcsében adta ki azt a könyvét, ami miatt börtönbe vetették
·         ebben a jobbágyság teljes jogegyenlőségéért szállít síkra
§  röpiratokban követelte a kármentesítés nélküli jobbágyfelszabadítást
§  1847-ben börtönözték be
o   este a Nemzeti Színházban volt díszelőadás
§  Katona József Bánk bánját játszották
·         egy magyar drámaíró, magyar nyelvű, magyar történelmi hősökről szóló drámája

-          összefoglalva: a bécsi forradalom után Pesten, vér nélkül veszi át a fiatal értelmiségi csoport vezetésével az ellenzék a város irányítását

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése