2016. október 24., hétfő

6. osztály_órai jegyzet_A tatárjárás

A tatárjárás

-          a tatárok 1241-42-ben végigpusztították Magyarországot
-          Milyen okai voltak annak, hogy könnyen megtehették ezt?
o   a kunok elűzése
§  a nomád kunok befogadása kiélezte az ellentétet a király és az előkelők között
§  a kunok nagy kárt tettek a vetésben
§  az ország lakossága a kunok ellen fordult, mert azt hitték összejátszanak a tatárokkal és meggyilkolták Kötent, a kunok fosztogatva kivonultak az országból
o   a magyar nemesek viselkedése
§  mivel Béla a birtokokat vissza akarta venni szembekerült az előkelőkkel, akik közül sokan a király vereségét óhajtották
§  a magyar nemesek nem tettek meg mindent Béla segítségéért
o   a muhi csata
§  a magyar és a tatár sereg a Sajó folyó melletti Muhi községnél találkoztak
·         ma ez Miskolchoz van közel
§  durván 60 000-es tatár fősereg érkezett Batu kán vezetésével az országba
§  a szekerekkel és a sátrakkal szinte elzárták egymást a magyarok, rosszul állították fel a tábort
§  a tatárok jobb pozícióban, egy magaslaton táboroztak
§  este egy kisebb csata után a magyarok megnyugodva aludni tértek
§  a tatárok ezután nyílzápor alá vették a tábort és a mozgási szabadságuktól megfosztott magyarok csak menekülni tudtak
§  a tatárok nagy vérfürdőt rendeztek
§  Béla Pozsonyon keresztül a dalmáciai Trau várába menekült
-          a tatár fosztogatás
o   1242 januárjában a tatárok átkeltek a Dunán
§  a pusztítások mellett Esztergom, Fehérvár és Pannonhalma erősített váraiknak köszönhetően ellenállt
o   a tatárok az elfoglalt országrészeken berendezkedtek, a falvak élére tatár elöljárók kerültek, akik behajtották az adókat
o   nagyon sok falu elpusztult, egész országrészek néptelenedtek el
o   a tatárok az ország lakosságának kb. 15%-át, többszázezer embert pusztítottak el
·         korábban ezt 50%-ra is tették, de a korabeli adatok erősen túlzók
§  falvak néptelenedtek el, a szántókat és az állatállományt is komoly károk érték
§  útonállók, rablólovagok portyáztak az ország területén
o   egy német évkönyv szerint Magyarország megszűnt
-          a tatárok váratlanul, de tervszerűen kivonultak Magyarországról
o   Ögödej halála és a nagykán-választás az egyik ok
o   taktikájuk, hogy az adott területet nem első lendületből foglalják el
-          Rogerius „Siralmas ének” címmel készített a tatárjárásról emlékiratot

Az ország újjáépítése

-          Béla további uralkodására az újabb tatár támadás elleni felkészülés jellemző
o   Béla a következő években folyamatosan hírt kap újabb tatár invázió lehetőségéről
o   Béla személyes nagysága, hogy felismerte, hogy addigi politikája hibás volt és sok mindenen változtatott
-          telepítési program
o   a tatárok az ország lakosságának kb. 15%-át, többszázezer embert pusztítottak el
o   az idegen bevándorlók zöme a környező országokból érkezett
o   többszázezer kun érkezik vissza az Alföld lakatlanná vált területeire
o   jászok is érkeztek
o   szlávok és németek is jöttek
o   több tízezer román is betelepül a Kárpát-medencébe
o   jelentős a belső migráció is a lakatlanná vált területek felé
o   IV. Bélát ezért nevezik második honalapítónak
-        
-          a várépítések
o   a tatár támadás idején az istváni időkből fennmaradt földvárak nem tudtak ellenállni a támadásoknak, a Dunántúl egyes kővárai viszont sikeresek voltak
o   a király sok várat épít és építtet át a tatárjárás után, de hamar rájön, hogy ezt a terhet meg kell osztania a társadalommal
o   a nagybirtokosok várépítési hajlandósága nagy lett, összességében 1270 körülre már kétszer annyi kővár van magánbirtokon, mint királyin
§  egy birtokos általában egy várral rendelkezett, a nagyobbak 3-4-gyel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése