2016. október 29., szombat

7. osztály_órai jegyzet_A német egység

§  Dél-Itália hadmozdulatai
·         Cavour melletti másik főszereplőnk Olaszország létrejöttében Giuseppe Garibaldi
o   kalandos élete volt, katona és hajós volt
o   már fiatalon részt vett az olasz egységért kirobbant lázadásokban, de harcolt Dél-Amerikában az itteni országok spanyolok alól való felszabadító háborúiban
·         1860-ban Szicíliában is kitört egy felkelés az uralkodó ellen, amit az sikeresen levert
·         Garibaldi ezer „vörösinges”-nek nevezett katonájával partra szállt Szicíliában, majd egészen Nápolyig vonulva felszabadította Dél-Itáliát
o   vörösingesei között magyarok is harcoltak: ők a magyar szabadságharc száműzetésbe vonult katonái közül kerültek ki

-          az egységmozgalom lezárása
o   1861: a Torinóban összeült parlament kikiáltotta az Olasz Királyságot
§  első uralkodója II. Viktor Emánuel lett
§  a teljes egységhez csak Róma és Velence hiányzott
o   Velence megszerzése: 1866
§  az osztrákok egy poroszok elleni háborúban szenvedtek vereséget, ezt használta ki az Olasz Királyság, hogy megszerezze ezt a területet
o   Róma megszerzése: 1870
§  egy porosz-francia háború hatására került Olaszországhoz
§  azért kellett a franciáknak veszíteni ehhez, mert a Pápai Államot francia katonák védték
§  ezzel Róma lett Olaszország fővárosa
§  IX. Pius elutasította a megegyezést, magát „vatikáni fogoly”-nak nyilvánította és 1929-ig rendezetlen maradt a pápaság és az Olasz Királyság viszonya


A német egység

A német területek helyzete

-          a német területek az olaszokhoz hasonlóan nem voltak egységesek a 19. században
o   Német-római Császárság
§  ez több mint 300 kisebb, önálló államot jelentett, amik laza szövetséggel kapcsolódtak egymáshoz
§  az államok nagy része csak városállam volt, kisebb püspökség, grófság, hercegség
§  a legjelentősebb a Cseh Királyság volt
-          a 19. század közepén német területeken is megjelent a nacionalizmus
o   fontossá vált a német nyelv ápolása, a német kultúra
o   felmerült a német területek egységesítésének vágya is
-          Itáliához hasonlóan itt is kérdés volt, hogy ki vezesse az egyesítés folyamatát
o   a sok német állam közül kettő emelkedett ki, melyek európai nagyhatalomnak is számítottak
§  Ausztria és Poroszország
·         bizonyossá vált, hogy az egyesítés a két nagy német állam közül az egyikből fog kiindulni és az is, hogy a másik állam nem fog csatlakozni egy egységes német államhoz, nem vállal alárendelt szerepet
·         mindenképpen felülről fogja valaki megvalósítani
o   Poroszország vezetésével: kisnémet egység, Ausztria nélkül
o   Ausztria vezetésével: nagynémet egység
§  Ausztria
·         Ausztria a magja volt a Habsburg Birodalomnak, de elég speciális helyzetben volt, hiszen a birodalom lakosságának nagy részét nem németek, hanem magyarok, románok, horvátok, szlovákok, szerbek tették ki
·         a császár Ferenc József volt
·         katonailag gyenge
o   a magyar szabadságharc
§  Ausztriáról az derül ki, hogy annyira gyenge, hogy a birodalom egyik népének felkelését sem bírta leverni, az oroszok segítségét kellett kérnie
o   Itáliában úgyszintén vereségeket szenvedett: Solferinónál a franciáktól kapnak ki, majd nem tudták megakadályozni a félsziget egyesülését sem
§  Poroszország
·         Poroszország rohamosan fejlődik
·         egy erős katonaállam
o   a bevételek nagy része a hadsereg fejlesztésére megy
o   hadseregreform
§  3 éves szolgálati idő
§  a fegyverzetet modernizálták
§  Moltke, a vezérkar főnöke új támadó stratégiát dolgozott ki, melyet a vasúti szállítás és mozgósítás precízen megtervezett rendszerével kombinált
·         király áll az állam élén, de a gyakorlatban a miniszterelnöknek megfelelő kancellár vezeti az államot, aki ekkor Bismarck
o   uralkodó a Hohenzollern család, konkrétan I. Vilmos

o   Hogyan gondolkoztak a magyarok a német egységről?
§  a magyarok is támogatták a nagynémet egységet
·         ettől azt várták, hogy így a Habsburg Birodalom nem tudná fenntartani a Magyarországon bevezetett abszolutizmust, hiszen a német területekre kellene koncentrálnia
·         a birodalom fennmaradása fontos, ugyanis önálló Magyarország nem maradhatna fenn

Németország megszületése

-          a porosz-osztrák háború, 1866
o   a háború
§  Königgrätz mellett a Benedek Lajos vezérkari főnök vezette osztrákok katasztrofális vereséget szenvedtek a Moltke vezette poroszoktól
o   a következmények
§  Olaszország megszerezte vereségei ellenére Velencét
§  1867: kiegyezés az osztrákok és a magyarok között
·         az osztrákok nem tudják fenntartani a Magyarországon bevezetett abszolutizmust
·         az új név: Osztrák-Magyar Monarchia

-          a porosz-francia háború, 1870
o   az okok
§  a franciák nagyhatalmi státuszát veszélyeztette az egységes Németország, ezért III. Napóleon meg akarta akadályozni annak létrejöttét
§  a német egység megteremtésének befejezését így csak egy franciák elleni háborúval lehetett szentesíteni
o   a francia vereség
§  1870: Sedannál a francia hadsereg letette a fegyvert
·         III. Napóleon és 120 000 francia katona fogságba esett
§  Mi volt az oka a porosz győzelemnek?
·         a porosz hadsereg létszáma kétszer akkora volt, mint a franciáké
o   a franciák negyedmillió katonát szereltek fel
·         gyors felvonulása: kiterjedtebb vasúthálózata hatására hamar félmilliós hadsereg állt a francia határon
·         a modern Krupp-ágyúk is a porosz hadsereget támogatták
o   a háború következményei
§  Párizsban forradalom tör ki és proklamálják a köztársaságot, így vége az újabb császárságnak
·         III. Napóleon száműzetésben halt meg
§  a béke: 1871, Versailles
·         a Német Császárság megszületik
o   elnöke a német császár (porosz király)
·         Németország megszerezte Elzász-Lotaringiát
o   ez a két francia tartomány szénben és vasércben gazdag, ezáltal Európa legértékesebb gazdasági területe
o   az első és a második világháború is többek közt ezekért a területekért robbant ki

A születő Németország

-          Németország tehát 1871-ben, viszonylag fiatal államként jött létre
-          a német gazdaság
o   a német területek már előtte is Európa nagyon fejlett gazdasági részei voltak
o   a területek egyesülésével azonban megsokszorozódott a gazdasági erő
o   Németország pár évtized alatt a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált
o   eredmények
§  mezőgazdaság
·         a jobbágyság eltörlésének hatására a feudális nagybirtok tőkés nagyüzemmé alakult
§  az ipar szárnyal
·         bányászat - szénbányászatba a kontinensen első helyre került Németország
o   vastermelésben utolérte, széntermelésben megelőzte Angliát
·         a közlekedés fejlődése
o   vasútépítés
§  Berlin milliós nagyváros lett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése