2017. március 31., péntek

8. osztály_órai jegyzet_Az amnesztia

·         az enyhülés
o   a megtorlás és a kemény fellépés az 1960-as évek elejéig tartott
§  a hatalom megerősödésével, a gazdasági stabilizációval párhuzamosan enyhültek a diktatúra módszerei is
o   1962 októberében ENSZ-ben levették a magyar kérdést a napirendről, a magyar fél pedig általános amnesztiát hirdet
§  mintegy 3 ezer politikai elítélt szabadult ki ennek következtében
§  a leghíresebb „szabadulók”: Déry Tibor író, Göncz Árpád író, Darvas Iván színész
o   a pártállam restaurációja azonban semmiképpen nem jelentette azt, hogy Magyarországon vissza lehet térni az 1956 előtti vagy a „testvéri szocialista országokban” uralkodó állapotokhoz
§  az volt a forradalom kétségkívüli legfontosabb eredménye, hogy az emberi életre némiképp alkalmasabb körülmények alakulhattak ki


·         Ferenc József párhuzam – kemény megtorlással kezd egy forradalom utéán, majd konszolidálja a rendszert, ami hosszú ideig fennáll, majd az összeomlásakor maga is meghal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése