2017. március 24., péntek

6. osztály_órai jegyzet_A török Hódoltság

-          a törökök által uralt területet Hódoltságnak hívjuk
o   az Isztambul központtal működő Oszmán Birodalom részévé vált ez a terület
o   ennek értelmében a török közigazgatást, államszervezetet, adózási rendszert építették ki a területen
-          a török Hódoltság az Oszmán Birodalom részévé vált
o   a Hódoltság élén a budai pasa állt
§  közvetlenül a szultáni udvarból nevezték ki
§  élete is a szultántól függött
·         selyemzsinór: ha egy török tisztviselő, mint például egy pasa a szultántól selyemzsinórt kapott, ez azt jelentette, hogy a szultán nem elégedett vele, leváltja és az illetőnek öngyilkosságot kell elkövetnie magán: meg kell fojtania magát a zsinórral
·         mivel a szultán hívei voltak a tisztviselők és elmenekülni nem nagyon lehetett volna többnyire teljesítették a szultán parancsát
§  a 145 éves török uralom alatt 99 pasa volt Budán
o   a területet vilajetekre osztották, ezek felelnek meg a mai magyarországi megyéknek
§  első a budai
§  második a temesvári
o   a török állam hivatalnokai és katonái megjelentek a Hódoltságban
§  50-80 ezer török érkezett az országba
§  főként katonák és hivatalnokok, kisebb részben kereskedők és mesteremberek
o   a török katonaság
§  a lovas katonákat szpáhiknak hívjuk
·         ők szolgálataikért a meghódított földből birtokot kaptak a szultántól
·         a birtokot azonban nem örökíthették fiukra, hanem halálukkor az visszaszállt a szultánra
·         Miért érte meg ez a szultánnak?
o   az újonnan meghódított földnek csak egy kis részét kellett a szpáhik között szétosztani, így könnyen hűségen tarthatta katonáit
·         Miért hatott ez rosszul a gazdaságra?
o   mivel nem örökíthette a földet az adott katona ezért nem törődött vele, hogy hosszú távon is termőképes maradjon, nem igyekezte fejleszteni a birtokát, hanem megpróbált minél többet kinyerni a földből
§  a gyalogoskatonák a janicsárok
·         ők zsoldot kaptak szolgálatukért
·         érdekes, hogy kikből lettek a janicsárok
o   ők a meghódított területekről, így Magyarországról is összefogdosott, elrabol keresztény fiatalok közül kerültek ki
o   őket kis koruktól az Oszmán Birodalomban fanatikus, muszlim katonákká nevelték át

-          Hogyan élték meg a magyarok a török uralmat?
o   adóztatás
§  a törökök természetesen megadóztatták a területen élő magyarokat, de ez önmagában nem volt keményebb a korábbi időszaknál
§  a törökök a magyar gyakorlatot figyelembe vették, még a magyar törvényeket is áttanulmányozták: vagyis hasonló adókat szedtek be, mint korábban a magyar földesurak és a király
·         a török földesuraknak
o   kapunként 1 forintot kellett fizetni
o   a gabona, bor- és bárány-termésből tizedet szedtek
·         az államnak
o   harács: a kincstár számára évi 1 forintot kellett fizetni
§  a nem-muzulmánok terhe volt
§  a kettős adóztatás
·         a jobbágyok terhét az súlyosbította, hogy magyar földesuraiknak, a magyar államnak és a katolikus egyháznak is fizetniük kellett
·         a magyarok az állapotot átmenetinek tekintették és a Hódoltság területét továbbra is a magyar király területének és a magyar földbirtokosok területének tekintették
·         rendszeres volt, hogy magyar katonák törtek be az adót beszedni vagy váraiknak vagy földesurak megbízásából
·         a kettős adóztatás az egész Hódoltság területére kiterjedt és az egész török korban jellemző volt
o   a vallás kérdése
§  a törökök nem próbálták meg erőszakosan téríteni az embereket
§  a legügyesebb térítési mód a haradzs adó volt
·         ezt ugyanis csak a nem-muszlimoknak kellett fizetni, vagyis ha valaki felvette az iszlám hitet, mentesült az adótól
·         ennek ellenére nagyon kevesen tértek át
o   a lakosság viszonya a törökökhöz
§  a törököknek bele kellett nyugodniuk abba, hogy a magyarság betolakodóként kezeli őket és a magyar intézmények és törvények egy része tovább élt

§  sokan menekültek át a királyi Magyarország vagy Erdély területére

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése