2017. március 3., péntek

6. osztály_órai jegyzet_Locke társadalmi szerződés elmélete

Társadalmi szerződés elmélet – az állam új felfogása

-          az elmélet John Locke angol filozófushoz kötődik
o   ő arról ír, hogyan alakultak ki az államok
§  eredetileg minden egyes ember a maga ura volt, és csak a természet törvényeinek volt alávetve
·         ez az állapot békés is lehetne, de egyes emberek loptak, gyilkoltak
§  hogy ezeket a kihágásokat megfékezzék, az emberek létrehozták a törvényeket
·         ezek segítségével büntetéseket róhatnak ki azokra, akik életüket vagy vagyonukat veszélyeztethetik
·         ezek a törvények képezték a társadalmi szerződést: az emberek közösségekbe tömörültek, amelyeket törvények szabályoztak
§  hogy az önbíráskodásokat elkerüljék a végrehajtó hatalmat átadták egy felsőbb hatalomnak
·         a felsőbb hatalom tagjait az emberek maguk közül választják azzal a feltétellel, hogy betartja a törvényeket és az emberek érdekében végzi a munkáját
§  ha a vezetők nem tartják be a törvényekben foglaltakat, akkor a népnek joga van eltávolítani őket és másokat választani
o   Mit jelent ez a felsőbb hatalom?
§  az államot, vagyis ekkoriban a királyokat, mint az államok vezetőit
o   Honnan származik tehát a felsőbb hatalom?
§  a néptől, a nép dönt úgy, hogy ezt létrehozza, hogy irányítsa az emberek életét
o   Korábban mit gondoltak, honnan származik a királyok hatalma?
§  Istentől, az Úr jelöli ki a királyokat, hogy uralkodjanak
o   Mi változik tehát a gyakorlatban ez a filozófiai elmélet alapján?
§  ha a királyok Isten akaratából uralkodnak, akkor nem lehet megkérdőjelezni a hatalmukat, hiszen akkor az Úr döntését vonnák kétségbe az emberek
§  de ha a király hatalma a néptől származik, akkor a nép felkelhet és elkergetheti a királyát, ha az nem az emberek érdekében kormányoz
o   Locke a 17. század második felében élt Angliában – Melyik történelmi esemény juthat eszünkbe ez az elmélet alapján?
§  az angol királyt a dicsőséges forradalomkor egyszerűen elűzték és új királyt hívtak be Angliába
§  ekkor alakult ki Angliában az alkotmányos monarchia, ahol a király már csak jelképes hatalommal bír
o   még egy fogalmat vezessünk be: azt hogy a hatalommal valójában a nép rendelkezik, népfelség elvének hívjuk

A hatalmi ágak szétválasztásáról

-          Montesquieu francia filozófus elmélete
-          az államok intézményrendszerének vizsgálatakor jutott arra az eredményre, hogy minden államban háromféle hatalom van: a törvényhozó hatalom, a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom
o   ha ezek egy kézben összpontosulnak, például ugyanaz hozza a törvényeket, mint aki végrehajtja, vagy a végrehajtó hatalom bíráskodik is maga fölött, akkor zsarnokság van
o   a gyakorlatban az abszolutizmusban mind a három hatalmi ág az uralkodó kezében összpontosult
-          a szabadság biztosítékát abban látta, ha a három hatalmi ágat egymástól elválasztják
o   a törvényhozást a nép által választott parlament végezné
o   a végrehajtó hatalmat az uralkodó kezében hagyta volna

o   míg az igazságszolgáltatást választott független bírókra bízta volna

Feladat - A felvilágosodás jelszavai:
-          Válasszák ki az alább felsorolt jelmondatok közül, hogy melyik négy tartozhat a felvilágosodás gondolkodóihoz!
o   Merj gondolkodni!
o   A világ megismerhető!
o   A természetben vannak elrejtve a társadalom és gondolkodás törvényei!
o   Mindenfajta társadalmi rendszer az emberek megállapodásának eredménye: ezért megváltoztatható.
o   Az állam én vagyok!
o   A király hatalma szent és sérthetetlen!
o   Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!
o   Oszd meg és uralkodj!

Az amerikai függetlenségi háború

A gyarmatosítás

-          1620, a Mayflower bevándorlói
o   1620 szeptember 16-án az angol Plymouth városából kihajózott egy Mayflower nevű hajó
§  utasai ekkor még nem sejthették, hogy az egyik leghíresebb hajóút részesei
o   az út majdnem két hónapig tartott viszontagságos körülmények között, mikor novemberben kikötöttek az észak-amerikai kontinensen
o   102 utas szállt ki az Újvilágban: ők voltak az egyik első telepes-csoport, ami az új kontinensen próbált szerencsét
-          a Mayflower-szerződés
o   az utasok még a hajó fedélzetén olyan szabályokat hoztak, amely jövendő közös életüket szabályozza
o   szerződésükben egyrészt kifejezték, hogy az angol uralkodót tekintik királyuknak, másrészt kifejezték, hogy új, Angliához tartozó helyükön, maguk fogják törvényeiket meghozni, igazgatásukat kiépíteni
o   ez a szerződés határozta meg Anglia, és gyarmata Amerika viszonyát: Amerika Angliához tartozik, de maga alakítja ki szabályait nagyfokú szabadsággal
-          az első hálaadás
o   az első tél nagyon kemény volt a telepesek számára
o   a kolónia lakóinak mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen
o   a telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek közt a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének titkát
o   az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták
o   ezt az ünnepséget hívták hálaadásnak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése