-
a várakban 20-22 ezer katona szolgált
o Honnan voltak a katonák?
§
a birtokosoknak 100 jobbágy után 3 katonát
kellett kiállítaniuk
§
sok jobbágyfiú, városi lakos szökött át a
Hódoltság területéről és lett végvári katona
-
a katonák ellátása
o zsoldjuk
1,5 millió rajnai forintra rúgott
o az
erősségek korszerűsítése, karbantartása és felszerelése is óriási összegekre
rúgott
§
a 16. század második felében nagy korszerűsítési
programot is végrehajtottak a magyarországi várakon: új, füles bástyákkal
látták el ezeket
-
Kik állták ezt a
költséget?
o a
magyar kincstár éves összbevétele 750-800 000 forint volt
o a
legnagyobb részt pedig az uralkodó más tartományai adtak, tehát a Habsburg
Birodalom nyugati részei
o külföldi
segélyek is érkeztek a törökellenes hadjáratokhoz
o Magyarország
tehát nem tudta volna tartani magát a törökök ellen Habsburg segítség nélkül
§
Magyarország tehát rászorult a Habsburg
birodalomra és rákényszerült az együttműködésre
-
az Erdélyi Fejedelemség kialakulása
o
1541-ben Szulejmán megszállta Budát, ahol
Szapolyai egykori hívei rendezkedtek be
o
Szulejmán egykori szövetségese fiának, a
csecsemő János Zsigmondnak Erdély területét adta
§ ez
egyfajta fájdalomdíj is volt, hiszen ő Szapolyai utódaként magyar király lett
volna
o
a fejedelemség államformája
§ János
Zsigmondot csecsemő korában még magyar királynak koronázták, de Ferdinánddal
végül megegyezett és lemondott a trónról és a fejedelmi címet vette fel
§ Gyulafehérvár
lett az új állam központja
§ a
fejedelemség önálló állammá vált és több mint 100 évig állt fenn
-
az egyes szereplőink célja
o
Mi lehetett a törökök célja?
§ természetesen
Szulejmán nem egy teljesen független, akár törökellenes államot akart Magyarország
mögött kialakítani
§ János
Zsigmonddal apjához hasonló szövetségesi megállapodást kötött
·
vagyis a törökök nem szállták meg Erdélyt, a
fejedelemség önállóan intézte ügyeit, de adót fizetett az Oszmán Birodalomnak
§ az
Erdélyi Fejedelemség egész története alatt a törököktől függött
·
a fejedelmek megtanulták, hogyan lehet óvatos és
fortélyos politikával akár a török függést is látszólagossá változtatni
·
volt olyan fejedelem, aki viszonylag nagy
önállóságot tudott kialakítani, de ha Erdély a török érdekekkel szemben
politizált egyből szorosabbra fogta a függést a szultán és megrendszabályozta
az adott fejedelmet
o
Mi lehetett a célja a királyi Magyarországnak?
§ szerették
volna egyesíteni Erdélyt a királyi Magyarországgal
§ ez
irányú titkos tárgyalások folytak is, de a Habsburgok nem vállalhatták a
törökök elleni háborút, ami nélkül nem jöhetett volna létre az egyesülés
o
Mi lehetett a Szapolyai-párt célja?
§ a
török függés enyhítését és a királyi Magyarországgal való egyesülést
§ a
fejedelemség élén kezdetben Fráter György, Szapolyai egykori híve állt
·
Fráter hol egyik, hol másik félnek tett
engedményeket, lavírozott
·
1551-ben egy töröknek tett engedmény után a
kétszínűnek tűnő barátot Ferdinánd Castaldo nevű tábornokával meggyilkoltatta
-
a fejedelmek
o
János Zsigmond halálakor nem volt utóda, így az
a gyakorlat alakult ki, hogy az Erdélyi Fejedelemségben az új uralkodót mindig
választották
o
természetesen a szultán is beleszólhatott a
fejedelemválasztásba
§ a
Porta ajándékokat adott át, melyek kifejezték, hogy a fejedelem a portai
akaratnak megfelelően fog kormányozni: kaftánt, süveget, díszparipát
o
a 16. század legjelentősebb fejedelme Báthory
István volt
§ ő
viszonylagos önállóságot ért el fejedelemként
§ megszerezte
a lengyel trónt is, Erdélyben ezután a vajda révén irányította az ügyeket, maga
Lengyelországba költözött
Erdély társadalma:
-
Hol helyezkedik el Erdély? Mik a határai?
o
nyugat: a királyi Magyarország és a török
hódoltság
o
észak: Lengyelország
o
kelet és dél: a két román fejedelemség
§ Havasalföld
és Moldva
§ erős
függésben voltak ők is a töröktől
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése