-
a mezőgazdaság kollektivizálása
o ahogy
elmondtuk a gyárak, üzemek, üzletek állami tulajdonba kerültek
o Sztálinék
ezt terjesztették ki a mezőgazdaságra is
o a
parasztok földjei, állatai, szerszámai, gépei újonnan kialakított, nagy, állami
termelőszövetkezetekbe kerültek
o Mi
ennek az államosításnak az ideológiai háttere?
§
a Marx által leírt kommunizmusban közös tulajdon
van
§
elméletben ez pozítív: nem a nagy gyáros és nagy
földbirtokos zsákmányolja ki a népet, hanem a munkások, parasztok közösen
birtokolják a gyárakat és földeket
§
a valóságban ez a parasztoktól való földelvételt
jelentette
o mostantól
a parasztoknak a tsz-ekben kellett dolgozni, akár egykori gépeikkel szántani
egykori saját vagy a szomszéd földjét
o ez
egy olyan pszichológiai lépés, amit az újítások felé különben is gyanakvó
parasztságnak lehetetlen volt ilyen gyorsan megtennie
-
fellépés a kulákok ellen
o a
parasztság természetesen ellenállt, amit Sztálin keményen megtorolt
o a
parasztok közül a leggazdagabbak, akik különben is a legbefolyásosabbak voltak
tiltakoztak a legjobban
o a
gazdag parasztokat kuláknak minősítették, és azt mondták a kommunizmus
ellenségei
§
meg volt határozva egy bizonyos éves bevétel,
vagy hogy hány napot dolgoztat mással az illető, ami alapján a társadalom 2%-a
lett kulák
o minden
kulákot el kellett távolítani a faluból, munkatáborokba, Szibériába kerültek
-
az ukrajnai éhség, 1932-33
o a
kollektivizálás elősegítésére, bosszúból a lassan történő kollektivizálásra
Sztálin mesterséges éhséget kreált, egyszerűen elvitték a gabonát, de nem
hoztak be élelmet
§
2,5 - 5 millió ember halhatott meg
A nagy gazdasági világválság
A gazdasági válság
kitörése
-
a válság több okból tevődött össze
-
volt egy túltermelési válság
o az
USA gazdasága az első világháború után szárnyalt
o sokat
termeltek, hiszen a háború sújtotta Európa még csak ekkor szedte össze magát
o Európa
felzárkózásával az USA-ban túltermelés alakult ki
§
sok üzemben, gyárban álltak az eladandó áruk
§
az üzemek azonban a korábbi sikerek hatására
tovább termeltek
o Mi
történik, ha a piacon több áru vár eladásra, mint amennyien vennének?
§
a kínálat nagyobb, mint a kereslet
§
az árak csökkennek
§
Mi lesz a vállalatokkal?
·
csökken a bevételük, többen nehéz helyzetbe
jutnak, csődbe mennek
-
volt egy tőzsdei válság
o az
egyes vállalatok részvényeket bocsáthatnak ki, ami a vállalat tulajdonjogának
egy kis százalékát jelenti
o bárki
vehet részvényt, és így a vállalat tulajdonosává válhat
o a
vállalat értékének megfelelően ezek a részvények olcsóbbak és drágábbak
lehetnek
o az
1929-es válság
§
a részvények szárnyaltak, egyre drágábbak lettek
miközben az adott vállalatok nem muzsikáltak olyan jól
§
a részvényárak emelkedése mögött nem volt valós
teljesítmény
§
az egész egy buborék volt: nagynak, sikeresnek,
szépnek látszódott, de valójában nem volt benne más csak levegő
§
1929-ben egy hirtelen – máig megmagyarázhatatlan
ok miatt – kitört a pánik, az emberek elkezdték eladni a részvényeiket
§
ez a „fekete csütörtök”
·
a New York-i tőzsdén eladási láz tört ki, a
részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett
·
az igazi mélypont október 28-án
jött, ekkorra 19%-os csökkenés (hozzávetőlegesen ötven milliárd USA-dollárnyi
veszteség) mutatkozott
§
mivel valós teljesítmény nem volt a magas árak
mögött, így a folyamat felgyorsult
-
volt egy bankválság
o Mi
történik, ha egy bankról olyan hír kel szárnyra, hogy csőd közeli állapotban
van?
§
az emberek megrohamozzák és megpróbálják kivenni
a pénzüket, mert ha egy bank csődbe megy nem biztos, hogy megkapják a betétüket
§
a bank ugyebár nem úgy működik, hogy betesszük a
pénzt, amit ott elraktároznak
§
a bank kamatot ad a pénzünkre, amit úgy ér el,
hogy vállalkozásokat támogat, tőzsdézik, befektet és ebből nagy nyeresége lesz
és ebből osztja vissza a kamatokat
§
vagyis ha egy bankból hirtelen mindenki ki
akarja venni a pénzét, akkor fizetésképtelen lesz
o a
tőzsde megrendülése miatt 1929-ben az emberek bizalma megingott a bankokban is
§
sokan akarták kivenni a pénzüket – ez
bankválsághoz, bankcsődökhöz vezetett
-
a válság „ördögi köre”
o túltermelési
válság alakult ki
o kevesebbet
tudnak vásárolni
o csökkenteni
kell a termelést
o leépítések,
elbocsátások
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése