-
a politikai ellenfelek üldözése
o általános
terrort vezettek be
o a
Gestapo – a titkosrendőrség, aki felkutatta a rendszer ellenségeit
§
ezt a Gestapo tudományos fokon művelte
·
kigondolták, hogy a legjobb idő elvinni valakit
hajnal 2 és 3 között: ekkor a legsebezhetőbb valaki, sikeresebben lehet
kikérdezni, a szomszédok nem nagyon látják, másnap könnyebben tartják gyanúsnak
akit elvittek és nem is mernek beszélni róla
·
voltak bátor ellenállók, de őket is le tudták
szerelni
o
ilyen hírek nem kerültek a sajtóba, így másokra
nem lehettek ezek az emberek hatással – így akinek kétségei voltak nem is
tudott beszélni senkivel, úgy tűnt mindenki támogatja a rendszert, a
szomszéddal, barátokkal sem nagyon lehetett beszélni és az újságban, híradókban
sem láthattak ellenvéleményt, az ember úgy érezhette talán nem neki van igaza
o
világossá tették, hogy ha valaki ellenáll nem
csak ő, hanem családtagjai is komolyan megjárhatják
A német társadalom és a nácizmus
- Fel kell tennünk a kérdést hogyan alakulhatott ki egy
ilyen totális diktatúra, egy embertelen rendszer, mely képes állampolgárai
elleni erőszakra Európa közepén. A szovjet rendszer is borzasztó, de a náci
Németország hatása mégis erősebb a ma élő embereken. Ennek az az oka, hogy míg
a Szovjetunió Európa perifériáján található, nem voltak demokratikus
hagyományai és társadalmi és gazdasági szempontból sem volt fejlett állam,
Németország a század elején kulturális és társadalmi szempontból is a világ
élvonalába tartozott. Mozart, Beethoven, Thomas Mann vagy Einstein hazája volt
képes erre a szörnyűségre, pedig Németország a 20. század elején a legmagasabb
írástudó rátával rendelkezett, a legfejlettebb ipari hatalom volt, oktatási
rendszere mintául szolgált az egész nyugati világnak, élen járt a tudományos
életben is. Épp ezért kell sokat foglalkoznunk ezzel az időszakkal, és fel kell
tenni a kérdéseket:
o Hogyan
alakulhatott ki mindez az európai kultúra közepén?
o Ha
pár évtizede ez megtörtént Németországban, megtörténhet-e ma Magyarországon?
o A
német társadalom miért nem akadályozta meg ezt a szörnyűséget? De
megakadályoznánk-e mi magyarok, ha ma történne? Lennénk-e elég bátrak ehhez?
o
Kik támogatták a nácikat?
§
volt egy kemény magjuk a középosztályból, de a
többi társadalmi csoportban nem nagyon voltak erősek
§
nagyon sokan protest-szavazatot adtak le a
nácikra
·
Mit jelenthet ez?
o
nem azért szavaznak valakire, mert szimpatikus a
programjuk, őt akarják kormányon, hanem a többi pártot nem akarják
·
liberálisok?, konzervatívok?, ugyan!, ők mennyi
rosszat csináltak; szavazzunk a nácikra, rosszabb úgy sem lehet
§
ez azt is jelzi, hogy az egész német társadalom
és a nácikra szavazók nem gonosz, ördögi emberek voltak
o ezután
sokan későn vették észre mi történik
§
egy német egyházi ember mondta: a nácik először
a kommunisták ellen léptek fel, nem vagyok kommunista nem tettem semmit, utána
a szociáldemokraták ellen, szociáldemokrata sem vagyok, nem tettem semmit,
utána az egyház ellen, akkor pedig már késő volt
§
olyan a rendszer kiépülése mint egy farmernak a
gabona növése, minden nap nő, ezt nem lehet érzékelni, de egyszer csak nagy
lesz a termés
o sokan,
főleg zsidó tudósok külföldre menekültek
§
Albert Einstein, Szilárd Leó, Teller Ede
·
utóbbinak nagy szerepe van az atombomba
feltalálásában: Hitler elüldözte a zsidó tudósokat, akik aztán Amerikában
fejlesztették ki az atombombát
o a
terror kiépülése után már nehéz volt mit tenni
o a
sikeres Németország-kép
§
a gazdaságpolitika
·
kidolgozta az állami közmunkák (pl.
autópálya-építés) rendszerét, melyet a társadalom többségére kiterjesztett
·
a harmincas évek végére az állam, mint a legnagyobb
hadimegrendelő, munkaalkalmakat teremtett ugyan, de a növekvő katonai kiadások
katasztrofális helyzetbe hozták a költségvetést
·
a munkanélküliek lassan eltűntek, egyenruhát és
lapátot kaptak
§
Hitlerék a média uralmával egy boldog, sikeres
nemzetiszocialista társadalom képét alakították ki
·
nagy ünnepségek (a sörpuccs napja vagy Hitler
születésnapja)
·
negatív híreket nem lehetett hallani
§
az egyén átérezhette a közösségbe tartozás
érzését
·
az ifjak a Hitlerjugendben, a gyermekek a
Jungvolkban találták meg az irányított együttlét örömét
·
de mindenféle nemzeti szocialista csoport volt,
nemzeti szocialista fizikusok is, akik kitűzőket kaptak
·
emlékezhetünk rá, hogy Hitler az első
világháború lövészárkaiban ezt a Németországot álmodta meg
§
sikeres volt a német külpolitika is, amiről a
következőkben lesz szó
Hitler külpolitikája
-
Hitler egyik legsikeresebb és legnépszerűbb politikája
a külpolitika volt
-
céljai
o a
német nagyság, hatalom, katonaság helyreállítása
§
a Harmadik Birodalom megalakítása
·
a középkori állam és a bismarcki császárság után
o a
versailles-i béke teljes eltörlése
§
Németországban elképesztően népszerűtlen volt az
igazságtalan béke, még a katolikusok vagy kommunisták körében is
§
Hitler két fő érve Versailles ellen
·
Németország védtelen, Közép-Európában,
potenciális ellenségekkel körülvéve
o
a lengyeleknek vagy a cseheknek lehet hadserege,
de a németeknek nem – ezt az abszurd állapotot meg kell szüntetni
·
a versailles-i béke egyik legnagyobb
igazságtalansága az volt, hogy elvben a nemzetek önrendelkezése alapján akart
működni, de ahol egy terület lakossága a németekhez csatlakozott volna a
szövetségesek nem engedték
o
az osztrákok is Németországhoz csatlakoztak
volna, de ezt nem engedték
o
a német-lengyel határon is tudunk ilyen
területeket
o
ezt Magyarország kapcsán még hatványozottabban
elmondhatjuk
o
Saar-vidéki népszavazás
§
a népszavazás nagy német győzelme pont ezt
mutatta meg
§
Hitler ez alapján mondhatta: nekünk csak jogos
követeléseink vannak a nemzeti önrendelkezés alapján
o élettér-elmélet
§
korábban már tárgyaltuk
-
a hadsereg kérdésének rendezése
o Hitler
két lépésben önkényesen megszegte a béke rendelkezéseit
o a
nyugati hatalmak nem tettek semmit, csak nyilatkozatokban ítélték el Hitlert
§
illetve volt, aki nem ítélte el, hiszen Hitler
elveiben sok igazság volt
o 1935,
Hitler bejelenti a Luftwaffe megalakítását
§
a franciák tiltakoztak, de semmi nem történt
§
Hitler olyasmivel védekezett, hogy az
angolok modernizálták a légierejüket, ami ellen a németek nem tudnák megvédeni
magukat, nekik csak a védelemhez kell fejleszteni
o két
hét múlva Hitler bejelentette, hogy félmilliós német hadsereget állíttat ki
§
semmi komoly ellenállással nem találta szemben
magát
§
1933-ban egy leszerelési konferencián azt
javasolta, hogy minden állam szerelje le az egész hadseregét, ami persze a
németeknek kedvezett volna, ebbe a többi állam nem ment bele – most erre
hivatkozhatott: ő csak egyenlő feltételeket akar, ha a többiek nem szerelnek
le, kénytelenek a németek fegyverkezni
-
Hitler szövetségesei
o Mussolini
Olaszországa
§
jobboldali diktatúrát alakított ki Mussolini is
§
a régi Római Birodalmat akarta helyreállítani
o Japán
§
Ázsia uralmát akarták megszerezni
§
Kínával és Koreával harcok is folytak
o Franco
Spanyolországa
§
1936-ban a baloldali kormány és a jobboldali
Franco tábornok csapatai között polgárháború tört ki Spanyolországban
§
Németország és Olaszország Franco-t, a
Szovjetunió a kormányt támogatta, persze nem nyíltan
§
a polgárháborút Franco nyeri, 1970-ig tartó
diktatúrát alakított ki
§
a náci Németországgal azonban nem kötött szoros
szövetséget Franco
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése