-
Hol és hogyan éltek az uráli nyelvközösség tagjai?
o
az Ural egy hegység, ez a földrajzi határ Európa
és Ázsia között, ennek a keleti, ázsiai oldalán éltek, így ez a magyar őshaza
is
o
kezdetben halászó-vadászó életmódot folytattak,
majd megismerkedtek a lóval, ami a legfontosabb állattá vált, s az
állattenyésztés lett a gazdaság legfontosabb ágazata
o
földbe mélyített veremházakban laktak
-
Mikor alakult ki a magyarság? Mikortól beszélhetünk egy
nép létezéséről?
o
szinte minden akkortól létezik, hogy elnevezzük
o
egy nép létezése is akkortól számítható, ha
megnevezi önmagát, így elkülönítve magukat a többi embertől
§ magyar:
„beszélő ember”
o
e mellett a másik eleme egy nép születésének,
hogy saját eredetmondája alakul ki, kifejezik, hogy ők közös őstől származnak,
vagyis vérségi kötelék van köztük
§ magyar
csodaszarvas monda
o
a magyarság 3000-2500 évvel ezelőtt vált önálló
néppé
-
a sztyeppe
o a
sztyeppe általában füves pusztát jelent
o legismertebb
példája az Eurázsiai sztyeppe, a Kelet-Európa nagy területeit elfoglaló sík vagy enyhén dombos füves puszták alkotta terület, mely Kínától a Kárpát-medencéig vonul
o ez
volt az útvonala a gyakori népességmozgásoknak is a történelem folyamán, s a
magyarok vándorlása is ezen a vidéken történt
-
a nomadizmus
o az
állattenyésztés radikálisan háttérbe szorította a földművelést
§ földet
is műveltek csak kis mértékben
o Milyen
állatokat tarthattak?
§ juh,
szarvasmarha, ló
§ Miért
nem tartottak disznót vagy baromfit?
·
ez nem alkalmas a folyamatos vándorláshoz
o az
élelmiszer feleslegét elcserélték szerszámokra, fegyverekre – ezekhez így
jutottak hozzá
o nyáron
jó legelőket, télen itatóhelyet kerestek, ezek közt vándoroltak, de még nem
alakult ki házakból álló, hosszú távú téli szálláshely
§ egy
téli és nyári szállás alakult ki – tehát nem össze-vissza bolyongtak
-
a jurta
o egy
nagy sátorszerű építmény
§ 100
kiló, lóháton szállították
o Hogyan
építették fel a jurtát?
§ 2-3
óra alatt állították fel, az asszonyok feladata volt
§ először
felhúzták a könnyű, fából készült rácsszerkezetet
§ majd
ráterítették a nemezből készült ponyvát
·
a nemez jó hőszigetelő, nyáron hűvösen, télen
melegebben tartotta a jurtát
o Hogyan
nézett ki belülről a jurta?
§ a
jobb oldalon volt a férfiak helye és a család vagyona
§ bal
oldalon pedig a nők és a főzéshez szükséges készletek, ételek kaptak helyet
§ a
jurta közepén pedig maga a szabad tűzhely került elhelyezésre, amin és amellett
a megfőzött ételek, illetve akkor használt edényeket helyezték el
-
a közösség felépítése:
o a
közösség legkisebb egysége az ún. nagycsalád volt
§ tagjait
vérségi kötelék fűzte össze, vagyis egy nagy rokonság élt együtt
§ a
közösséget a legidősebb férfi vezette, a közösségnek közös vagyona volt
o a
nagycsaládok együtt ún. nemzetséget alkottak
§ őket
is vérségi kapcsolat fűzte össze, számon tartották a közös őstől való
származást
§ a
nemzetség tagjai főleg a nemzetségen belül házasodtak
o voltak
olyan problémák és kihívások, amiket viszont csak nagyobb emberi közösségek
tudtak megoldani, pl: megvédeni a közösséget egy külső támadástól, vagy éppen
elfoglalni egy szomszédos legelőt
§ a
nagycsaládok ún. törzsekbe tömörültek
§ a
törzsekbe így már összesen több ezer, néhány tízezer fő tartozott
§ Kér,
Keszi, Tarján, Kürtgyarmat, Jenő, Nyék, Magyar
·
ezek a törzsek egy idő után törzsszövetséggé
alakultak és maguk fölé egy fejedelmet választottak (Álmos)
§ a
törzsszövetséggé alakulást a monda szerint vérszerződéssel kötötték meg, de
említettem, hogy a történészek szerint ez legenda és valójában nem így történt,
nézzük, hogy miért gondolják ezt!
·
Anonymus írja le
·
a hét magyar vezér karjukból egy kupába
csorgatták vérüket, majd ittak belőle
·
problémák
o Anonymus
forrását kétségbe lehet venni sok helyen
o Miért
kell a vérrokonoknak ilyen esküt tenni?
o Anonymus
a krónikákból ismerte a szkíták szokásait és ha a magyarok nem is rokonai az
indoeurópai szkítáknak valójában, Anonymus szkíta származást hitt, így a
magyarokra vonatkoztatta a vérszerződés szokását is
-
hitvilág
o a
központi elem - az életfa
§ az
életfa lombja jelenített meg, a látható világot, amelyet a fa törzse
jelképezett, és az alvilágot, ahová lenyúltak a fa gyökerei
§ egy
mitikus madár többnyire sas formájában jelenik meg, a világfa tetején, illetve
ágain tanyázik
§ a
honfoglalás kori tárgyak többségén megtalálható az életfa valamilyen stilizált
ábrázolása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése