§
magyar kormány működött
·
a végrehajtást Magyarországon egy magyar kormány
végezte
·
Ki volt a miniszterelnök?
o
mivel a kormány terveit a parlamentnek kell
megszavaznia, így a kormányfő a legnagyobb parlamenti pártból került ki
o
hiszen ha nem így lett volna, a parlament
leszavazta volna a kormány intézkedéseit és nem működött volna az ország
o
Melyik pártból került ki a miniszterelnök?
§
korszakunkban a Szabadelvű Pártból
§
az első, 1867-ben választott kormányfő Andrássy
Gyula volt
·
1849-ben a szabadságharcban vívott szerepéért
Andrássyt halálra ítélték
·
ő maga Párizsba emigrált, de távollétében
névtábláját felszögelték egy akasztófára, így jelképesen végrehajtva az
ítéletet
·
az 1850-es évek végén térhetett vissza
Magyarországra
·
1867-ben pedig ő helyezte a koronát Ferenc
József fejére, aki 18 évvel korábban halálra ítélte
§
a korszak leghíresebb miniszterelnöke Tisza
Kálmán volt
·
ő 15 évig töltötte be a miniszterelnöki pozíciót
§
Wekerle Sándor
·
a korszak első nem nemesi származású
miniszterelnöke volt
·
az ő miniszterelnöksége alatt vezették be az
állami anyakönyvezést és a polgári házasságot
o
addig csak az egyház adhatott össze egy párt, s
elválni sem lehetett
-
a rendszer kiépítése: a magyar kormány több fontos
intézkedést, reformot is hozott a kiegyezés után
o magyar-horvát
kiegyezés
§
Horvátország nagyfokú önállóságot kapott
o nemzetiségi
törvény
§
Melyek voltak a Magyar Királyság legnagyobb
lélekszámú nemzetiségei?
·
a románok, szerbek, szlovákok
·
őket is elérte a nacionalizmus: a saját nyelv
használatát, saját kultúrát akartak, és lassan megfogalmazódott a minél nagyobb
politikai önállóság igénye is
§
Mi volt az 1848-49-es szabadságharc alatt a
viszony a magyarok és a nemzetiségek között?
·
a magyarok nem tettek semmilyen engedményt a
nemzetiségeknek, ők úgy érezték, hogy semmivel nem lenne jobb nekik egy önálló
Magyarország alatt
·
az, hogy a magyarok a nemzetiségekkel nem
foglalkoztak, nagyban hozzájárult a szabadságharc kudarcához
§
a nemzetiségi törvényben, Európában szinte
egyedülálló módon rendezték a nemzetiségek helyzetét
·
a közigazgatásban és az oktatásban használhatták
saját nyelvüket
·
lehetővé vált nemzetiségi kulturális egyesületek
alakítása
§
a probléma
·
a nemzetiségek nem elégedtek meg ezekkel a
jogokkal, nagyobb politikai önállóságot követeltek
o
a magyar hatóságok néha nehezítették a meglévő
jogokkal való élést
o népoktatási
törvény: erről külön fejezetben tanulunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése