2017. január 27., péntek

5. osztály_házi feladat

A feladat a római köztársaság történetéhez kapcsolódik. Töltse ki a forrásszöveg segítségével az alábbi folyamatábrát! Válassza ki a hiányzó négy elemet a felsorolt hat közül, és számukat írja a megfelelő mezőbe! Egy elemet csak egyszer használjon!


„A gazdagok szerezték ugyanis meg a nagy részét a földnek. Ha a közelükben egy szegény embernek volt egy kis birtoka, azt részben pénzen, részben erőszakkal megszerezték, s így szétdarabolt kicsiny földek helyett nagy birtokon gazdálkodtak. A földművelésre és állataik őrzésére rabszolgákat vásároltak, mert attól tartottak, hogy a szabad embereket elvonja majd a katonai szolgálat a földműveléstől. Ennek következtében az előkelők rendkívüli módon meggazdagodtak, a rabszolgák száma is gyarapodott. Itália szabad népessége azonban fogyott és tönkrement, hiszen szegénység, súlyos adók és örökös hadviselés sújtotta őket. Akiknek nem kellett katonáskodniuk, azok is tétlenségre voltak kárhoztatva, mert a föld a gazdagok kezében volt, s azt szabadok helyett rabszolgákkal műveltették.” (Appianosz: Római történelem)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése